2014. augusztus 14., csütörtök

A Mauterndorfi élménykastély / Erlebnisburg Mauterndorf

A vár látványa a faluból
Van egy középkori vár, ahol nem csak érdekes kiállításokat tekinthetünk meg, hanem mint egy időutazás résztvevői, mi is aktív részesei lehetünk a tárlatnak

A Mauterndorf települését uraló XIII. századi várnak valóban az interaktív szórakoztatás a célja. Az élményvárban megfoghatjuk a bútorokat és szinte mindent ki is próbálhatunk a díszes ebédlőtől a trónteremig, miközben akár középkori öltözetet is vehetünk magunkra. Igaz, a kiállított berendezési tárgyak nagy része nem eredeti, de így legalább megvan a szépsége annak, hogy leülhetünk a díszes asztalokhoz, trónokra, és még a középkori WC-re is. A körséta során megtekinthetjük az istállót, a várudvart, a tágas lépcsőházat, a kápolnát, és a lakók minden igényt kielégítő szobáit. 

Persze a kiállításokon eredeti tárgyakat is megcsodálhatunk a vitrinek és védőkorlátok biztonságában, ha ennek esetleg hiányát éreznénk, és az épület látnivalóit audioguide segítségével ismerhetjük meg még részletesebben. A várban egy helyi tradíciókat bemutató tárlat és egy látványos ásványkiállítás is helyet kapott. A látogatás végeztével a vár kávézójában élvezhetjük a helyi finomságokat.

Még néhány lépcső a bejáratig






















A várban körbesétálva sok korhű bábbal is találkozunk, amik az aktuális helyiségben végzett tevékenységet szemléltetik, így még könnyebb beleélnünk magunkat a középkorba. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...