2014. március 16., vasárnap

Bécs: A Schönbrunni Állatkert / Tiergarten Schönbrunn

Az 1752 óta működő Schönbrunni Állatkert több szempontból is világrekorder. Először is ez a Föld legrégebbi állatkertje, amint a tekintélyes fenti évszámból is látszik. Továbbá itt született először emberi gondozásban mesterséges megtermékenyítéssel Afrikai elefántbébi már 1906-ban, 2007-ben pedig napvilágot látott az első pandabébi is, amely ráadásul természetes úton fogant. A kis méretű, ám látványos állatkert a Schönbrunni Palota kertjében található.

A szökőkút egykor fókamedenceként szolgált
A Kaiserpavillon
A rengeteg zöldterület közepén bújnak meg az eredeti, XVIII. századi épületek, amelyek azt is bemutatják, hogy kezdetben milyen kis helyen tartották az állatokat. A séta során az itthon nem látható óriás pandákkal, koalákkal, tigrisekkel és párducokkal is találkozunk. A pandáknál már többször születtek kicsinyek, így jó eséllyel egy pandabébit is láthatunk a felnőtt példányokon kívül.

Bambuszt rágcsáló óriás panda
Néhány hónapos pandabébi



Egész nap látványetetéseket tartanak, így gyakorlatilag egyikről a másikra lehet menni. Különösen látványos a pingvinek kifutója, amely üveges, így a vízben is megfigyelhetjük a játékos állatokat.




Nagyon hangulatos az állatkert 250. évfordulójára épített esőerdő, amely egy óriási üvegkupolás épületben kapott helyet. A fából ácsolt lépcsőkön mászkálva több hüllő és madárfaj is látható, a denevéreket pedig egészen testközelből, egy sötét barlangban szabadon repdesve tekinthetjük meg. További érdekesség az itt élő rafflésia - óriás bűzvirág -, amely 50-90 cm-es átmérőjével a Föld legnagyobb virága.



A gorilláknak is látványos lakóhely jutott. A téli, szinte teljesen üveggel borított, nagy belmagasságú gorillaházat hatalmas kert egészíti ki. Az állatoknak kint és bent is megannyi játékot szereltek fel, hogy jól érezzék magukat.

A Gorillaház
A parkban rengeteg madár él. A repülő állatok többnyire szabadon repkednek a kisebb-nagyobb területeken. Néhol óriási ketrecekben laknak, máshol trópusi házakban, vagy kültéri tóparton élnek életmódjuknak megfelelően. Az állatkertben többféle flamingófaj is él, egyikül elképesztő narancs színben pompázik a megszokott rózsaszín helyett.

A Nagy tó pelikánjai      
Narancssárga flamingók
A flamingók tava

2014. március 15., szombat

Különleges korcsolyapálya Bécsben: a Wiener Eistraum

A jégpályák esti fényben
A Rathaus előtti rész
Utacskák a fák között
Az évente január és március között üzemelő mobil jégpálya, azaz a Wiener Eistraum nem átlagos korcsolyapálya. A szervezők csodálatos helyszínen, a bécsi Városháza (Rathaus) és a Burgtheater közötti területen több kisebb négyszögletes jégpályából és egy fák között cikázó folyosókból álló komplexumot építenek fel, amely mindig kicsit más. A kivilágított épületek, a folyamatosan szóló zene, és a nagyszerűen kialakított közös tér egészen más alapokra helyezi a korcsolyázás élményét. A bejáratnál több büfé veszi körül az egyénileg használható, kulccsal zárható csomagmegőrzőket. Itt találjuk az öltözködéshez segítségül felállított padokat is. A jégpályák között elhelyezkedő részek a korcsolya éléhez igazodva lettek kialakítva, így stabilan, a él károsítása nélkül mászkálhatunk a közelben az élvédőt mellőzve akármelyik szolgáltatást szeretnénk igénybe venni. A jégpályára a belépőkártyával lehet több kapun ki- és belépni. Ez síbérletszerűen funkcionál, így a kabát belsejéből is működik. A vásárláson kívül hozzá sem kell nyúlnunk többet, így is annyiszor járkálunk ki és be, ahányszor csak akarunk. Aki pedig csak nézelődni szeretne, így mentesül mindenféle költségtől, amit egy esetleges kísérőjegy jelentene, könnyen igénybe veheti a büféket, és egy fahídról még a magasból is megszemlélheti a sportolni vágyókat. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...